Szezonzáró a 10+1 éves Szilády RFC-nél (galéria)
Sport

Szezonzáró a 10+1 éves Szilády RFC-nél (galéria)

A hagyományoknak megfelelően ismét a református templom patinás falai között zárta a szezont a Szilády RFC. A labdarúgóklub idén 11 esztendős és a magunk mögött hagyott idényben is szép eredményeket értek el a fiatalok. Az RFC nem feledkezett el az edzőiről, támogatóiról és azokról a szülőkről, akik nélkül nem működne a klub. Vincze Attila sportigazgató úgy fogalmazott: az egyik legfontosabb vállalásuk évről évre teljesül azzal, hogy a labdarúgás szeretetét meg tudták őrizni.

Közel 200 vendég töltötte meg kedden késő délután a református templom padsorait. Kissé szokatlan lehet az, hogy kék-sárga egyenpólóba és a hozzá illő rövidnadrágba öltözött fiatalok, felnőttek népesítették be a patinás épületet. A Szilády RFC-nél a fennállásuk 11 éve alatt hagyománnyá vált, hogy a szezonzárót istentisztelettel egybekötve tartják. A megjelenteket Fodor Tamás elnök köszöntötte, majd Arany Michels Tímea osztotta meg gondolatait. A lelkésznő személyes hangvételű, kedves, minden korosztály számára érthető módon fogalmazta meg prédikációját. 

A folytatásban Vincze Attila sportigazgató vette át a szót. Köszöntőjében felidézte az egyesület megalakulásának történetét és köszönetet mondott az eddigi elnököknek Zsellér Pálnak, Horváth Anikónak, Kárászné Botka Nórának, valamint a mostani vezetőnek, Fodor Tamásnak. Elmondta, hogy  a tagság létszáma 160-180 fő és ebben a szezonban is teljesült a legfőbb vállalásuk is, mely szerint a labdarúgás szeretetét meg tudták őrizni. A fiatalok versenyeztetését is meg tudták oldani és szép eredmények születtek. Kiemelte a támogatóikkal és a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesülettel közösen megszervezett 10 kupát, amelyen 840 gyerkőc lépett pályára. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták a kupákat és az érmeket az arra méltóknak.

A női csapat az NB II-es futsal-bajnokságban bronzérmes lett, a megyei bajnokságban pedig második volt. A góllövőlistán 55 találatával Nagy Vivien a második helyet szerezte meg. A díjakat Fülöp Róbert polgármester adta át a lányoknak és edzőjüknek, Dávid Gézának. Az U15-ös csapat a regionális bajnokság Dél-Keleti csoportjában a negyedik volt, Dömötör Andor volt a legeredményesebb gólszerző, 30 találattal. A csapat edzője Gillich Tamás, a díjátadó Zsellér Pál tiszteletbeli elnök volt.  Rencsár József csapata, az  U14-es korosztály a régiós bajnokságban harmadik helyen zárt, Gáspár Zalán 49 gólt szerzett.  A díjakat Huber Gábor klubfejlesztési koordinátor adta át. A régiós gyermekligában Zákány Sándor és Nagy István csapata, a 2013.-as korosztály harmadik volt.  A gyermekeknek Bödecs Pál lelkész és dr. Bognárné Nagy Éva  önkormányzati képviselő nyújtotta át az emlékérmeket. A 2014-es és 2015-ös korosztály a hatodik volt, nekik Varga Judit, a Szilády Áron Református Gimnázium igazgatónője, Kuris István alpolgármester és Lengyel-Kiss Aliz, az OTP Bank helyi fiókjának vezetője adta át az érmeket. 

Díjazták a korosztályok kiemelkedő játékosait. Nyúl Zsigmond, Meszes Konrád, Boros Benett, Szalai Nóra, Mészáros Doroti, Zseni Zsadány, Minorics Eszter, Ale Bianka, Kollarics András, Szántó Lóránd, Barabás Dávid, teleki Dávid, Rontó Péter, Hajma András, Zákány Tamás, Bujdosó Zétény, Izsó Ferenc Ákos és Makay Ákos Paor Smolcz Kalalin alelnöktől kapta meg a díszes kupákat. Az egyesület köszönetet mondott a szülőknek, az edzőknek, a város vezetőinek, a Halasi Városgazda Zrt-nek, a Szilády-gimnázium igazgatónőjének, valamint a Halasmédiának is a segítségét. Bödecs Pál egy Szilády RFC mezt vehetett át Fodor Tamás elnöktől.