Szilády-ezüst a kupán
Sport

Szilády-ezüst a kupán

Hihetetlen fordulatok közepette alakult ki a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület által második alkalommal kiírt kupa sorrendje. A Kiskunhalasi Szilády RFC nagyon jól jött ki ezekből az izgalmakból, igaz Molnár Barna gólja kellett leginkább a második helyhez.

 
Hat mindenre elszánt csapat lépett műfűre a II. KIE Kupán. A szervező Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület elnöke, Farkas Dániel elmondta, hogy évek óta kiváló a kapcsolat a civil szervezet és a Szilády RFC között. Tavaly szerveztek először saját tornát és az egyesületi vezető szerint ebből sorozat lesz.
rfc1
A Szilády RFC mellett a Szentes, a Baja, a Kecskemét, a Soltvadkert és a Kalocsa szerepelt a mérkőzés-sorozaton. A kecskemétiek valamenyi mérkőzésüket megnyerve lettek kupagyőztesek, a halasiak úgy verték 2-1-re, hogy az RFC három kapufát rúgott és még két száz százalékos ziccert is elpuskázott. A bajaiak is felülmúlták Vincze Attila csapatát, de a gyerekek a szentesieket és a soltvadkertieket is szépen verték. Ahhoz, hogy a hazai csapat legalább dobogón végezzen, a vadkertieknek le kellett győznie a Baját. Ez egy fordulatos, izgalmas meccsen sikerült is.
rfc2
Az RFC számára a Kalocsa elleni meccsnek az volt a tétje, hogy a második vagy a harmadik helyen végeznek. Nos, a halasiak több helyzetett kidolgoztak, de Gilányi Áron kapusnak nem egy alkalommal bravúrra volt szükség, hogy ne kapjon gólt a Szilády. A lefújás előtt nem sokkal aztán Molnár Barna szemfüles találata győzelmet és ezzel ezüstérmet ért. A díjakat és az elismeréseket Bányai Gábor országgyűlési képviselő adta át a gyerekeknek.rfc3 A torna válogatottjába a halasiak közül a kapus Gilányi Áron és Molnár Barna került. Az emléktárgyakat Farkas Dánieltől vehették át a díjazottak.
 
Kép-szöveg: Jáger Levente