Szilády RFC: egy győzelem, egy vereség az NB I-ben (galéria)
Az utolsó fordulót rendezték az NB I-es területi labdarúgó-bajnokságan, a Dél-Keleti csoportban, a Szilády RFC U12-es és U13-as csapata a Hódmezővásárhelyt fogadta a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A mérleg egy győzelem és egy vereség.
Két mérkőzést rendeztek szombaton délelőtt a területi NB I-es labdarúgó-bajnokságban. Az U12-es és az U13-as korosztály egy időben játszott, a kisebbek a műfüvön fogadták a Hódmezővásárhelyt, míg a nagyobbak a B-pályán meccseltek ellenfelükkel. A nyárias meleg időben is jó meccset játszottak a csapatok. A Szilády RFC U12 az első félidőben hátrányba került, voltak ugyan helyzetek, de ezek még kimaradtak. A szünet után viszont jött a fordulat és a nagy fordítás. A 40. percben emberhátrányba került a vendégcsapat, ezt öt perc alatt kihasználta az RFC. Dömötör Andor a 42. és a 45. percben volt eredményes, Gáspár Zalán pedig a 47. percben vette be a vásárhelyi kaput. Közben a vendégek is lőttek egy kapufát. Kiskunhalasi Szilády RFC - Hódmezővásárhely 3-1.
Az U13-as csapatnak a jobb fizikai adottságokkal rendelkező ellenféllel kellett mérkőznie. A fiúk becsülettel tették a dolgukat, a 15. percben egy szabadrúgás után a kapus éppen Gszelmann Tamás elé ütötte a labdát, aki nem hibázott. A vendégek három perccel később egyenlítettek. A szünet után öt perc alatt eldőlt a találkozó, ez idő alatt Palócz Balázs mestrehármast szerzett, így magabiztosan nyert az ellenfél. Kiskunhalasi Szilády RFC - Hódmezővásárhely 1-4. Összefoglaló a keddi Sportmagazinban.