Sziládys bronzérem a Joma Kupán (galéria)
Véget ért az utánpótlás labdarúgótornák hét hetes sorozata. Az utolsó állomás a Joma-Szilády Kupa volt a Buborékban, amelyen kilenc csapat lépett pályára. A házigazda két válogatottal is nevezett, a Szilády kék a harmadik, míg a Szilády sárga a hetedik helyen végzett, a kupát Grosics Akadémia nyerte.
A IX. Joma-Szilády Kupát rendezték meg a Buborékban, ez volt a Szilády RFC, a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület által szervezett téli utánpótlás labdarúgótorna-sorozat utolsó állomása. A megméretésre kilenc csapat nevezett, az U12-es korosztály kitett magáért. Látványos cselek, szép gólok és ha kellett, akkor nagy küzdelem jellemezte a találkozókat. A házigazda két csapatot indított, rajtuk kívül Bajáról, Szegedről, Kecskemétről, Orosházáról érkeztek játékosok, de nevezett a megméretésre a Grosics Akadémia válogatottja is.
A Szilády RFC kék elnevezésű gárda szerepelt jobban, Dervaderics Gábor csapata a harmadik helyet szerezte meg, míg a Rencsár József vezette Szilády sárga a hetedik helyen zárt. A kupát a Grosics Akadémia vihette haza. A torna válogatottjába a halasiak közül Nagy Zsombor került. - A Joma Kupával befejeződött a hetek óta tartó tornasorozat a Buborékban. Tizenkilenc település, 60 csapata, közel 600 labdarúgó kergette a bőrgolyót hétről-hétre. Köszönjük nekik, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel - értékelt Vincze Attila, a Szilády RFC sportigazgatója.

A 3. helyezett halasi csapat (Fotó: Hideg József)