
Színvonalas elődöntők a tenyészen (galériával)
Kissé hűvös, borongós, de a versenyszámokhoz megfelelő időjárás fogadta a tenyészverseny pénteki nyitónapján a lovasokat. A Hirling József Lovasparkban a 2017. évi lovak országos bajnokságán a 4-5-6 éves és az utánpótlás lovak elődöntő fordulóira került sor. A győztes és helyezett lovak lovasai között több magyar bajnok is szerepelt és a lovas tudás láthatóan kijött a teljesítményekben. Helyi sportolók lovai is végeztek a legjobbak között.
Délelőtt kilenckor hangzott el az első"lovas indulj" gongjelzés a négyéves lovak elődöntőjének 100 cm-es pályáján. Egy fiatal versenyző vitte sikerre Ijver nevű (címképen), 2013-as születésű (apja Cosun, anyja Barbera) pej ménjét. A Szilágyi István (Hotel Várkapitány LTE) lovagolta Ijver, a stílus és a pálya teljesítmény összetett számítása alapján nyerte a számot Primus Rex (Faluhelyi Ádám Ceglédi LK) és Narco Van De Leeuwerk (Vándor Zsófia, Varga Ménes GYLE) előtt. Szép eredményt ért el egy halasi lovas által lovagolt, 2013-as születésű sötét pej, Rádiháza Junior. Tuska Pál a Határőr Dózsa SE lovasa lovagolta az ötödik helyezést elérő lovat.
A második versenyszámban, az öt éves lovak elődöntőjén egy szürke herélt, Casalido (apa Casall, nagyapa Calido I) győzött Kovács Henrivel (Morris Lovas SE). Mögötte Spothlight végzett Horváth Balázzsal (Airvent LC), míg a harmadik helyet Quitero szerezte meg Kovács Henrivel a 115 cm magasságúra épített pályán.
A harmadik versenyszámra, a hatévesek elődöntőjére délután került sor. A 120 cm-es pályán huszonheten startoltak. A számban Kovács Henrit szólították a győztesnek járó kupáért, amit Champoion Starr Z érdemelt ki (a fekete herélt apja Clinton II, anyja Starr). A második helyen a Pataki Ménes lova, PM Quintera nevű végzett Horváth Balázs segítségével, a harmadik helyet JB Koronaőr érte el Jármy Vinczével (Némethy Bertalan Alapítvány).
A nap utolsó versenyszámában 130 cm-en mérték össze tudásukat az utánpótlás korú lovak. A versenyszámot időre rendezték, harmincnyolc indulóval. Győzött Casino Gold. A 2010-es születésű szürke herélt (apa Cassini I, anya Iris IX) James Wingrave-vel teljesített a leggyorsabban hibátlanul a pályát. A második helyen Szentirmai Péter (Bábolna SE) segítségével jött be Express, a harmadik pozíciót Cessna érte el, a Kiskunhalason igazolt Fazekas Istvánnal (Határőr Dózsa SE).
A Kiskunhalasi Lovasbandérium szervezte eseményen a versenyszámok holnap a középdöntőkkel folytatódnak holnap reggel 9 órától. Szombaton délután 3 órakor már egy döntőt is láthat a közönség a négy éves lovak jóvoltából. A lovaspályára ingyenes a belépés, a létesítményben Sóstó csárda étterem sátra is várja a kikapcsolódni szándékozó vendégeket.