Színvonalas regionális díjugrató verseny (galéria)
Sport

Színvonalas regionális díjugrató verseny (galéria)

Közel háromszáz startot láthatott a Hirling József Lovasparkba kilátogató közönség az elmúlt két napon Kiskunhalason megrendezett regionális díjugrató versenyen. Születtek szép halasi eredmények. Kovácsné Vetró Adrienn Ravellel egy 105 cm-es pálya győztese lett. Szikora Bea (címképen) pedig kétszer is ezüstérmes helyezést ért el Nadlin F nevű lovával 120 cm-en.

Hétről-hétre lovassport és szabadidős események helyszíne a Hirling József Lovaspark. Ezúttal egy regionális felkészítő díjugrató lovasversenynek adott otthont a lovasbázis szombaton és vasárnap. Az ország több pontjáról is érkeztek első osztályú, kezdő, felnőtt és utánpótlás lovasok. Mindenki kedvére válogathatott, hogy milyen kategóriában mérettesse meg magát és lovát.

Fodor Gábor (Equirria Lovasklub) Rádiháza Garnierrel a 130-centiméteres akadály felett

A versenyszámok naponta reggel kilenc órától adtak egész napos szórakozást a közönségnek és remek versenyeket a sportolóknak. A kiírásnak megfelelően a négyévszakos, filces pályán léptettek a nézők és a zsűri elé a lovasok. A kiskunhalasiak jól szerepeltek. Az alábbiakban a helyi lovasok dobogós helyezettjeit közöljük.

Kovácsné Vetró Adrienn (középen) nyerte Ravellel a 105 cm-es számot

Szombati eredmények:

100 cm-es versenyszám 2. hely  Szőke Viktor (Barolus) Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
105 cm-es versenyszám 2. hely Dunai-Kovács Lilla (Fess De Bognár) Kiskunhalasi LTSE
110 cm nyitott versenyszám időre 3. hely Karádi Ármin (Ajtony) Határőr Dózse SE
120 cm-es nyitott versenyszám  időre 2. hely Szikora  Bea  (Nadlin F) Határőr Dózse SE

Weinhardt Virág (Kiskunhalasi LTSE) Caressila Rouge-val lett 5. helyezett a vasárnapi 120 cm-es számban

Vasárnapi eredmények:

85 cm felkészítő versenyszám  3. hely Karádi Ármin (Candy Crush) Határőr Dózse SE
105 cm-es versenyszám időre 1. hely Kovácsné Vetró Adrienn (Ravel) Határőr Dózse SE
120 cm-es nyitott versenyszám  időre 2. hely Szikora  Bea  (Nadlin F) F Határőr Dózse SE

Rózsahegyi Róbert versenyigazgató duplán örült, mert a sikeres rendezvény mellett remek helyi eredmények születtek

A vasárnapi nagydíj, a 130cm-es nyitott, kétfázisos versenyszám, százezer forintos, KB Autoteam Kft. díjáért folyó küzdelem végeredménye:

1. hely Plavecz Szabrina (Királyhágó) Kentaur Lovas Egylet    
2. hely Búza Krisztián (Estelle) Cseszterlint LKE    
3. hely Réti Dávid (Elena) Equitania LC

Karádi Ármin (Határőr Dózsa SE) Vametta Storm-mal a nagydíjban legjobb halasiként vette át díját Tuska Páltól a versenybíróság tagjától

A kétnapos verseny részletes eredményeiről a díjugrató szakág honlapján tájékozódhatnak olvasóink, amihez ide kattintva férnek hozzá. Az eseményről a Halas Televízió összefoglalót készített, amely a június 4-i sport híradóban látható! A jövő héten pedig az év lovas-show-ja lesz a Hirling József Lovasparkban. A Nemzeti Lovas Színház előadásában a Honfoglalás című rockoperát láthatják. A részletekhez katt ide!