Szüreti hangulat a Fiat OB-én
Sport

Szüreti hangulat a Fiat OB-én

Szüreti hangulatú fogadtatásban részesültek a 2017. évi Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság résztvevői, látogatói szerdán. A szeptember  7 és 10 között, a Hirling József Lovasparkban tartandó országos bajnoki döntőkre megérkeztek a lovasok és kísérőik. Számukra ez már a küzdelem, egy technikai jellegű nulladik versenynap.  A gyermek, ifjúsági, fiatal, amatőr, öregfiúk és felnőtt lovasok a nevezési, orvosi adminisztráció után melegítettek a füves pályán, majd pihenőre vitték lovaikat.

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság helyszínén minden kész a pályákon, az istállókban és a kiszolgáló létesítményekben. A főbejárat után, az aréna előtt egy szüreti hangulatú installáció képével találkoztak a lovasparkba látogatók szerdán, akik most még jobbára a versenyzők és kísérőik. A Lovas és Szabadidő Központ Kft. munkatársai ezzel is jelezni kívánták, hogy csatlakoznak városunk legnagyobb rendezvényének, a 38. Nemzetközi Szüreti Fesztivál hangulatához. Persze a lovasoknál a szüret elsősorban a gazdag díjazásra fókuszál, amelynek  legnagyobb fürtje a felnőtt egyéni győztesnek járó Fiat Tipo személyautó.

Nyitókép a Hirling József Lovaspark arénája előtt

A kötelező állatorvosi vizsgálat délután négy órakor kezdődött. Dr. Tuska Pál vezetésével szemlézték a lovak egészségi állapotát, amely a szükséges orvosi engedélyek vizsgálatában és a ló különböző jármódjainak szemrevételezésében merültek ki. A sorban álló, vizsgálatra váró lovasok között sok ismerős arcot látni, akik az elkövetkező négy napban mérik össze tudásukat.

Weinhardt Virág és Equest Cha-cha az állatorovosi vizsgálaton

A versenyszámokat csütörtök reggel 9 órától tartják a jól felkészített füves pályán. A négy nap során közel négyszáz startot láthatnak a nézők. A négyévszakos melegítő pálya ideális feltételeket nyújt a lovasoknak a startok előtti felkészüléshez. Az istállók zártterületen lesznek, ahová csak a rendező által kiadott, karszalagot viselő hivatalos személyek léphetnek be. Erősítették a lovak elhelyezési biztonságát a szervezők azzal, hogy a verseny ideje alatt valamennyi istállót kamerával láttak el.

Béressy Krisztián vezetésével (középen) gondoskodnak a bázison a lovak biztonságos és komfortos elhelyezéséről.

Hazánk legjobbjai neveztek a bajnokságra és óriási versengés várható a díjakért. A felnőtteknél nyeregbe  száll a címvédő ifj. Szabó Gábor (címképen) és ott lesz az ötszörös magyar bajnok, Horváth Balázs is. Az ifjúságiaknál az idei EB hatodik helyezett Weinhardt Virág címvédésre készül, a fiatal lovasoknál ifj. Lázár Zoltán szintúgy. Az amatőröknél Busi Sándor is megismételni készül elmúlt évi sikerét.

Valamennyi istállónál biztonsági kamerát helyzetek el, amelyek a nap 24 órájában működnek

A gyermek korosztálynak új bajnoka lesz, mert a tavalyi győztes Alasztics Aliz már az ifjúsági lovasok táborát erősíti. A csapatversenyeknél nagy a belső mozgás, így ott nehéz jósolni. Újdonság, hogy az öregfiúk kategóriában is magyar bajnokot hirdetnek egyéniben és csapatban egyaránt.

Szikszai Lajos, az egykori hatőrőr lovas részt vesz az öregfiúk versenyében

A nézők óriás kivetítőn, az élő eseményekkel párhuzamosan követhetik a versenyt a halasi arénában. A közönség eligazodását, a lovasok és a lovak terén az Eurosportból jól ismert szakkommentátor, Szebényi Dániel segíti műsorközlő zsűri tagként.

A dél-alföldi vendéglátásról a Sóstó Csárda étterem sátra gondoskodik

A látogatóknak hatalmas vendéglátósátorban lesz módjuk kipróbálni a dél-alföldi étel és italkülönlegességeket, ahol közben óriásmonitoron követhetik a pályán történteket. Az elő és középdöntők csütörtökön és pénteken láthatók, szombaton kerül sor a gyermek és csapatbajnokság döntőire, vasárnap az amatőr, ifjúsági, fiatal lovasok döntői lesznek.

Erdélyi Magdolna, nemzetközi 3-as minősítésű pályaépítő gondoskodik a színvonalas pályákról

A legnagyobb érdeklődésre számot tartó, két fordulós felnőtt finálé 15 órakor kezdődik. Az akadálymagasságokat először 150 cm-re, a második körben 155 cm-re emelik és aki legkevesebb hibaponttal, a leggyorsabban végez, a díjak mellett, azé lesz a Fiat Tipo személyautó. A rendezvényre (Kiskunhalas, Fazekas Mihály utca 1.) ingyenes a belépés. Részletes információk, a  www.dijugratoob.hu honlapon találhatók. A versenyek időrendjéhez katt ide!
KI