
Tornában is egyre jobban cseng a Szilády neve
Kiválóan szerepeltek a Szilády Torna Egylet versenyzői Budapesten, a bajnokság tavaszi fordulójában. A legjobb eredményt, egy harmadik helyet, ismét a felnőtt II. osztályú érte el úgy, hogy sérülések, és egyéb nehezítő tényezők hátráltatták a felkészülést. Egyéniben a vállsérüléséből visszatérő Modok Gábor korláton második volt. Csillag István edző szerint valamennyi tanítványa dicséretet érdemel.
Egyre jobban cseng a Szilády Torna Egylet neve is a sportág berkeiben. Nem véletlen, hogy a közelmúltban megrendezett Sportgálán az év csapata, valamint az év edzője címet is ez az egyesület hódította el. Szombaton Budapesten, a bajnokság tavaszi fordulójában szerepeltek a versenyzők. Serdülő II. osztályban Szlovencsák Bátor hetedik volt, az ifjúsági II. osztályú csapat (Vidra Dániel, Virágh Pál Zétény, Csanádi Áron) ötödik helyen végzett.

Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a felnőtt II. osztályú veterán korosztályú, ám a fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel versenyző, készülő csapat ismét eredménye volt. Csapi Attila, Majoros Csaba, Szalai Viktor, Varga Zsolt, Modok Gábor a harmadik helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy Varga Zsolt, a maga 52(!) esztendejével a mezőny legkorosabb résztvevője volt. A 49 esztendős Modok Gábor (képünkön, lent) hosszan gyógyuló vállsérülése ellenére korláton, holtversenyben a második legjobb gyakorlatot mutatta be.
Fotók: Majoros Melinda
