Tovább tart a gólszüret
Sport

Tovább tart a gólszüret

Eddig három előkészületi meccset játszott a Kiskunhalasi FC, ennek mérlege három győzelem 24 rúgott és 1 kapott gól. A fiúk közben voltak egy négy napos, bentlakásos edzőtáborban, amelynek végén 13 alkalommal vették be a házigazda Kunfehértó kapuját.

 
Kemény edzésekkel és mérkőzésekkel készül a Kiskunhalasi FC az augusztus közepén rajtoló bajnokságra. A tréningmeccseken eddig termelte rendesen a gólokat a csapat, legutóbb a Kunfehértó ellen mutatták meg a fiúk, hogy mire képesek. Ráadásul a meccs délelőttjén azért még egy kemény edzést vezényelt Kis Péter, talán ennek köszönhető a keret labdaéhsége. Az első félidőben négyszer, a másodikban kilencszer köszöntek be a halasiak. Kunfehértó - Kiskunhalasi FC 0-13. A gólokon Gomez 4, Filipe 2, Csáki Róbert 2, Farkas Tamás, Török András, Gyenizse Tamás, Tóth Róbert, Willy osztozott. Szombaton délelőtt 10 órától hazai pályán az Algyő lesz a következő ellenfél.
Jáger Levente