Tuska siker Romániában
Sport

Tuska siker Romániában

Az évek óta válogatott lovastusázó, dr. Tuska Péter a Határőr Dózsa versenyzője, a hétvégén Florestiben (Románia) versenyzett. A sok nagy versenyt már teljesített hű társával, Ben-Bendegúzzal indult a CCI háromcsillagos versenyen. A tét nem volt kicsi. Teljesíteni azt a kvalifikációs szintet, amit a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) előír a kontinens bajnokságokra való nevezés lehetőségéhez.

Már tavasszal, az alagi versenyen is csak 4 hibaponton múlt, hogy nem került be a világbajnokságra utazó csapatba.  Most a jövő évi (2019) Európa Bajnokságon való részvétel kritériumainak teljesítése volt számára a tét.

Dr. Tuska Péte, a díjlovaglás közben Ben-Bendegúzzal

Bendegúz és Péter közepesen kezdett a díjlovaglásban. Majd a terepszakaszon - a bolgár, angol, ír és román - lovasokat felvonultató mezőnyben az első helyen végzett. A mezőny legjobb idejét lovagolta akadály hiba nélkül, így két nap után vezetett a versenyben. Vasárnap következett a díjugratás. Célja az induláskor a 16 hibapont alatti pálya teljesítése volt. A tét duplájára nőtt! Már helyezésben is gondolkodhatott Péter.  Bírta a nyomást a kettős egészen a pálya utolsó tizenkettedik akadályáig, ahol egy apró figyelmetlenség a lótól, egy verő hibába került. Így dr. Tuska Péter és Ben-Bendegúz ezüst érmet szereztek és magasan felülteljesítették a kvalifikációs szintet a jövő évi EB-re. A versenyben egyébként angol győzelem született, Roberta Fox személyében.

A versenyen még két magyar ló indult. Morajló XX – Péter lovaglásával - az Unice kategóriában második, Soha Glória Veline-W-vel pedig az Intrió kategóriában első helyezést értek el a fiatal lovak számára kiírt versenyben. Jó érzés volt az eredményhirdetéskor magyarnak, edzőnek, apának lenni - nyilatkozta Tuska Pál olimpikon, majd hozzátette: Büszkék vagyunk, hogy a jövő évi Luhmühleni EB-n a magyar válogatottban lesz kiskunhalasi csapattag!

Néhány mondat a military verseny lényegéről

A verseny egy komoly díjlovagló programmal kezdődik. A második versenyszám terepen a cross (akadály) szakasz. 28 db 130-140 cm magas, rögzített akadály, 39 erőkifejtéssel, 5750m hosszú, 570 m/perces iramban, 10 perc 05 sec alatti teljesítéssel. A harmadik versenyszám pedig a díjugratás 135 cm-en, melynek nehézségét az előző napi nagy, megerőltető terhelés okozza.

Képek forrása: Tuska Pál