Ügyességi vetélkedők, díjugratással
Sport

Ügyességi vetélkedők, díjugratással

2021. július 25-én vasárnap Szabadidős lovas regruta és huszárverseny várta az érdeklődő közönséget a város szívében elhelyezkedő szabadidős centrumban, a Hirling József Lovasparkban. A rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület szokásához híven változatos, minden korosztály számára élvezetes közösségi napot bonyolított le, amelyre idén a csapat örömére rendkívül sok látogató érkezett.

A gyermekeket ügyességi versenyek, játékok várták, kóstolhattak kürtős kalácsot és egyéb kézműves termékeket. Huszáraink ezúttal civilben vegyültek el a tömegben és a nap folyamán több alkalommal rövid előadást tartottak 1-1 érdekes témában – mint például a huszár egyenruha egyes darabjainak elnevezése, funkciója- az összegyűlt érdeklődő csoportnak.

Játékos, ügyességi verseny a Kincsem Ház előterében

A lovasparkban ezzel egyidejűleg zajlott a 2021-es Championátus első fordulója, amelynek keretében már reggel 8 órától amatőr, gyermek, póni, ifjúsági, utánpótlás és felnőtt díjugrató versenyszámok lovasainak szurkolhatott a kilátogató közönség. A championatus eredményeihez kattintso ide! (x)