Újévi sakk: 31-en ültek asztalokhoz (galéria)
Sport

Újévi sakk: 31-en ültek asztalokhoz (galéria)

A nyolcvanas évek végétől rendezik meg Kiskunhalason az újévi sakk villámversenyt, amely idén az emlékezés jegyében is telt. A Szakiban megjelent sportbarátok egy perces néma főhajtással tisztelegtek Szécsényi Mihály előtt, aki tavasszal hunyt el és évtizedeken át a jeles esemény főszervezője volt. A család úgy döntött, hogy folytatja a hagyományt.

Több évtizedes hagyomány, hogy az év első hivatalos sporteseménye a sakk villámverseny, amelyet valamikor a nyolcvanas évek végén talált ki Szécsényi Mihály. A szakember tavasszal elhunyt, viszont a sorozat nem szakadt meg idén sem. Január elsején, délután két óra után már gyülekeztek a szellemi sport szerelmesei a Szakiban. Szécsényi Mihály özvegye, Marika és fiai, Levente és Gábor viszik tovább a családi örökséget, a hagyományt. Ennek köszönhető, hogy folytatódik a sakk villámverseny sorozata a jövőben is. 

Az idei megméretésre 31-en neveztek, őket Seres László, a megyei szövetség elnöke tájékoztatta a szabályokról. Ezúttal is trombitaszóra indult egy-egy forduló, amelyből kilencet tartottak ezen a délutánon. Aki előbb végzett, vagy éppen nem játszott, az egy asztalon átlapozhatta a halasi sakktörténelem néhány érdekes fejezetét, korabeli cikkek, írások és fotóalbumok segítségével. 

Ami a versenyt illeti, a győzelmet 8 ponttal Udvardi Zalán szerezte meg, a 7 pontos Res Tamás és Pap Péter előtt. A verseny támogatóinak jóvoltából valamennyi résztvevő ajándékokkal gazdagodott, nem beszélve a sportélményről, amely egy-egy sikeres partinak köszönhetnek a szereplők..