Újra megrendezik a szüreti futást (galéria)
Sport

Újra megrendezik a szüreti futást (galéria)

Két év kihagyás után ismét lesz szüreti utcai futóverseny Halason szeptember 9-én délután. A nagyhagyományú sportrendezvény harmincadik alkalommal kerül megrendezésre a szüreti fesztivál nyitónapján. Ennek keretében tizenkettedik alkalommal tarják meg a Kis Roland emlékversenyt. A versengés mellet tömegfutó rendezvényre, a szüreti kocogásra is sor kerül. A nagyszabású sportesemény szervezője a Kiskunhalasi Atlétikai Club, a versenyközpont a Semmelweis téren lesz.

Az elmúlt 2 év járványügyi korlátozásai miatt elmaradt két esztendőn át a szüreti utcai futóverseny Kiskunhalason. Az idén azonban megrendezik a szüreti fesztivál első napján, szeptember 9-én, pénteken délután 17 órai kezdettel. Két részből áll majd az esemény. Pénteken 17 órai rajttal, felvezetőként a szüreti kocogás tartják meg, ami 2 kilométeres távot jelent a résztvevőknek.

A szüreti kocogás menetvonala térképen

A szüreti kocogás egy vidám hangulatú sportos esemény, melynek célja az egészséges életmód népszerűsítse minden korosztály számára. A rajt és a cél helyszíne is a Semmelweis téren lesz, előzetes regisztráció nem szükséges. A szüreti kocogást intézményi/iskolai szinten díjazzák. Részleteket a szervező Kiskunhalasi Atlétikai Club honlapján találják, katt ide hozzá!

A futóverseny menetvonala térképen

A 8 000 méteres, XXX. Szüreti Utcai Futóversenyt és XII. Kis Roland Emlékversenyt, a kocogást követően félórával, szeptember 9-én, 17.30-kor tartják meg. A rajt és a cél helyszíne szintén a Semmelweis téren lesz, azonban előzetes regisztráció (nevezési díj) szükséges. A verseny abszolút férfi és női első három helyezettje értékes díjazásban részesül, az első száz nevező pólót kap, valamint minden befutó érmet kap a nyakába. A versenyen mindkét nemben különböző korosztályos értékelésre és díjazásra kerül sor. Külön értékelik és díjazzák a legjobb halasi férfi ős női futót is. A futóverseny szabályai, és a nevezéssel kapcsolatos részleteket a szervező Kiskunhalasi Atlétikai Club honlapján találják, katt ide hozzá!

A 2003-as szüreti futóverseny rajtja, a 94-es rajtszámú narancsszínű ujjú pólóban lévő magas fiatalmeber, Kis Roland

További információk kérése:
E-mail: info@halasatletika.hu
Telefon: +36 70 2703449

Az alábbi képgalériában 2003-as és későbbi felvételek láthatók. Visszatekintés a múltba és egy kis kedvcsináló az idei szüreti futóverseny eseményeihez!