Úszóaranyakkal zárták az évet
Sport

Úszóaranyakkal zárták az évet

Győrben és Kecskeméten álltak rajtkőre a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői, nem is akármilyen eredményeket értek el az év utolsó versenyein. A két helyszínen összesen 30 érem született, ebből öt a legfényesebből.

Szép sikerekkel és rengeteg éremmel, pontszerző helyezéssel zárták az idei esztendőt a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai Győrben, a Scitex Open elnevezésű nemzetközi megméretésen, valamint Kecskeméten, a Cikluszáró Úszóversenyen szerepeltek. Nem is akárhogyan, a két megméretésen összesen harminc érem  és harmincegy pontszerző hely született. Mint megtudtuk: Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő úszók 39 egyéni csúcsot úsztak, ezzel az év végén lezárásra kerülő országos ranglistákon is előre tudtak lépni. Rövid téli szünet után folytatódik a felkészülés a 2019-es bajnokságokra.

Győri dobogós és pontszerző helyezések:

JUHÁSZ JANKA (2000) 3 arany – 400m vegyes, 800, gyors, 200m hát, 3 ezüst – 200m gyors, 200m vegyes, 100m hát, 1 bronz – 400m gyors, 6. hely – 50m hát

KISS VIRÁG (2005) 1 ezüst – 200m vegyes, 1 bronz – 50m hát

NAGY ANDRÁS (2000) 1 bronz – 200m pillangó, 7. hely – 200m gyors, 8. hely – 100m pillangó

VARGA KATA (2003) 1 bronz – 200m pillangó, 6. hely – 100m pillangó

Összesítés: 3 arany, 4 ezüst-, 4 bronzérem, és 4 pontszerző helyezés

Kecskeméti dobogós és pontszerző helyezések:

FÜLÖP MENYHÉRT (2010) 1 arany – 100m pillangó, 2 ezüst – 50m gyors, 50m pillangó, 4. hely – 100m gyors, 200m gyors

FÜLÖP BIANKA (2003) abszolút mezőnyben 1 arany – 400m gyors, 1 ezüst – 200m gyors, 4. hely – 50m gyors, 100m gyors

KISS PANNA (2010) 4 ezüst – 50m mell, 100m mell, 200m mell, 100m hát, 4. hely – 50m gyors

ORBÁN NOA (2010) 3 ezüst – 50m gyors, 50m pillangó, 100m pillangó, 2 bronz – 100m gyors, 200m gyors

CHRIST IZABELLA (2005) 1 ezüst – 50m pillangó, 1 bronz – 100m pillangó, 4. hely – 100m mell, 5. hely – 200m mell

KIRÁLY ANNA (2006) 1 ezüst – 100m hát, 1 bronz – 200m hát, 4. hely – 50m hát

BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) 1 bronz – 200m pillangó, 4. hely – 200m vegyes, 5. hely – 100m hát, 7. hely – 50n pillangó, 8. hely – 100m pillangó

SCHMÉL EDNA (2011) 1 bronz – 100m mell, 4. hely – 100m hát, 5. hely – 50m gyors, 50m hát, 6. hely – 50m mell, 100m gyors 

TÓTH BENJAMIN (2010) 1 bronz – 100m pillangó, 6. hely – 400m gyors, 7. hely – 50m pillangó

LÁSZLÓ DÁVID (2007) 4. hely – 200m mell, 8. hely – 100m mell

MIKLÓSI FANNI (2005) 4. hely – 100 gyors, 100m pillangó, 5. hely – 50m mell, 100m mell, 200m gyors

BERECZI ÁRON (2007) 8. hely – 200m gyors

Összesítés: 2 arany, 12 ezüst-, 5 bronzérem, és 27 pontszerző helyezés