Váratlan vereség a Kelebiától (galéria)
Egy vitatható büntető, két piros lap és négy gól, amelyből hármat a vendégek szereztek. Röviden így lehet összefoglalni a Szilády RFC - Kelebia KNSK II bajnoki labdarúgó-mérkőzés történéseit. A tavaszias időben lejátszott találkozó egyik főszereplője a játékvezető volt.
Vereséggel kezdte a tavaszi szezont a Szilády RFC a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A csapat a Kelebia KNSK II ellen akart javítani hazai pályán. A vasárnap délutáni találkozót a Bundzsák Dezső Sportközpont műfüves arénájában rendezték. A kellemes, tavaszias időjárás, a napsütés kicsalta a drukkereket. Az erős fény a kispadokat és bizony a partjelzőket is próbára tette. De nem e miatt volt emlékezetes a 90 perc. A hazai vezetés egy szép támadást követően Rigler László révén született meg a 27. percben. Voltak még hazai lehetőségek, sőt a Kelebia előtt az adódott helyzet, az egyenlítés egy szabadrúgás után volt. Kátai István a 42. percben egalizálta az eredményt.
A szünet után, az első említésre méltó esemény gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Keresztes Xavér játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára, aminek a jogosságát vitatták a hazaiak. Ahol mi álltunk, onnan úgy tűnt, a szabálytalanság a 16-os vonala előtt történt. Ennek nyomán két piros lapot osztott ki a bíró, a tizenegyest pedig Fülöp Henrik értékesítette. A kettős emberhátrányban küzdő halasiak becsülettel helytálltak, de Farkas András gólja már a végeredményt jelentette. A vendégcsapat dicséretet érdemel, mert kihasználták az emberelőnyüket. Szilády RFC - Kelebia KNSK II 1-3.