Versenyzési alkalom lovasoknak, jó program sportbarátoknak
Sport

Versenyzési alkalom lovasoknak, jó program sportbarátoknak

Mától háromnapos nemzeti díjugrató versenyhelyszíne a Hirling József Lovaspark. A három nap során 38 versenyszámot rendeznek. A szervezők a füves és a filces pályán is lehetőséget biztosítanak a lovasoknak. A legmagasabb akadályokkal (135 cm) tűzdelt körre az utolsó versenynapon, vasárnap kerül sor. A lovasparkban reggeltől estig láthatók a versenyszámok. A bázisra ingyenes a belépés. (címképen: Plavecz Szabrina /Kiskunhalasi Lovasbandérium SE/ és Charlos AN)

Az egyik utolsó halasi lehetőség a hátralévő legnagyobb lovasversenyeink előtt július 5 és 7 között a Hirling József Lovasparkban. Az idén még két kiemelt díjugrató sportrendezvényünk lesz, a Championátus I. forduló és a különböző kategóriás országos bajnoki döntők, ezért sokan választották Kiskunhalast a most hétvégi hazai versenyek közül. – tájékoztatta szerkesztőségünket Rózsahegyi Róbert, a szervező Kiskunhalasi Lovasbandérium SE elnöke, a verseny igazgatója.

Rózsahegyi Róbert, a szervező Kiskunhalasi Lovasbandérium SE elnöke, a verseny igazgatója

A versenyszámokat vegyesen rendezzük – nyilatkozta a vezető. A füves és a filces pályán is bemutatkoznak az ország minden tájáról érkező díjugratók. Sok kiskunhalasi és környékbeli lovassal is találkozhatnak a lovasbarátok. Itt vannak a Füzér team tagjai (Kiskunhalasi LTSE), a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE sportolói és a Hilring József Lovasparkban készülő dózsások is. Nagy szeretettel várjuk a látogatókat a lovasparkba és biztos vagyok benne, hogy a lovasbarátok megtalálják a számításukat.

A Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE lovasa, Nagy Sándor (Dialog) az akadály felett

Harmincnyolc versenyszámot tartunk. A legmagasabb akadályokkal nehezített pályát vasárnap építi Karádi László nemzetközi pályaépítő és csapata, ami 135 cm-es magasságú gátakat jelent. A most ismert nevezések alapján 500 körüli startra számítunk a három nap alatt és több, mint 100 ló elhelyezéséről, ellátásáról gondoskodtunk . Kitűnő idő várható, ami a lovasbarátok mellett a családoknak is kellemes kikapcsolódást jelenthet a lovasparkban.

Kovács Henri két versenyszám közötti pihenőben

Ma reggel 8 órakor indultak a nap az első versenyszámai a négyévszakos pályán, délután füvespályán lépnek színre a lovasok. Ez a menetrend minden versenynapra igaz – zárta közlését a versenyigazgató. A pontos napirendet ide kattintva találják olvasóink.

A díjak készen állnak, hogy megkapják a legjobbak

Kép-szöveg: Kovács Iván