
A dílerek esete a tök alsóval, és az 51 gramm kristállyal
Magyar kártyával porciózták a kristályt egy jánoshalmi lakásban, a két nő pechjére, egy hivatalos irat kézbesítése okán, éppen akkor toppantak be a rendőrök a szobába. A házkutatás során 51 gramm kábítószergyanús anyagot, és készpénzt foglaltak le a nyomozók.
A mélykúti és a borotai körzeti megbízottak egy hivatalos irat kézbesítése miatt kerestek fel egy jánoshalmi lakost május 5-én. A házhoz érve a kertben egy ismeretlen férfival találkoztak, aki közölte, hogy az illető bent tartózkodik, majd beengedte a rendőröket. Az irat címzettjét valóban megtalálták, ő azonban láthatóan nem örült a körzeti megbízottak érkezésének. Egy szobába rohant, és magára zárta az ajtót. A rendőrök felszólítására végül kinyitotta, a helyiségben pedig két nő is tartózkodott- olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A bent lévők zavartan viselkedtek, ami nem volt véletlen: mint kiderült, korábban kábítószert porcióztak – méghozzá magyar kártyával. A lapok közül épp a tök alsó volt játékban. A rendőrök a helyszíni kutatás során bruttó 51 grammnyi kristályos, kábítószergyanús anyagot találtak, amit alufóliába csomagolva különböző rejtekhelyeken tároltak: előkerült egy táskából, egy férfi cipőjéből, sőt, még a kanapé mélyéből is. A nyomozók ezenfelül jelentősebb összegű pénzt és több ékszert is lefoglaltak.
A nyomozás adatai szerint a két nő árulta a tiltott szert a településen és környékén. Egyikük ellen korábban már bűnügyi felügyeletet rendelt el a járásbíróság – pár utcával arrébb lévő otthonában. Őt új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és a hatóság ismét kezdeményezte letartóztatását. A másik nővel szemben ugyanígy jártak el a rendőrök. A két férfit kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Fotó: police.hu