A határőrségre emlékeztek
Sziréna

A határőrségre emlékeztek

- Büszkén emlékezhetünk arra, hogy egy nagy család tagjai lehettünk - fogalmazott beszédében Fráter Sándor nyugállományú alezredes azon a rendezvényen, amelyet a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság megszűnésének tizedik évfordulója kapcsán szerveztek a Mártírok útján, a rendőrség udvarán. A találkozó résztvevői a megemlékezés végén virágokat, koszorúkat helyeztek el a hősi halált haltak kopjafájánál és a Szent László emléktáblájánál.

Szent László királyunkra emlékezve minden évben összejövetelt szerveznek a nyugdíjas határőrök, Fráter Sándor nyugállományú alezredes vezetésével. Idén különleges apropója is volt a péntek délelőtti rendezvénynek, mert éppen tíz esztendővel ezelőtt szűnt meg a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság. A programra eljöttek az egykori tisztek, tiszthelyettesek, közalkalmazottak. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskola tanulói versekkel, balladákkal emlékezett meg Szent Lászlóról, Sinkovics Andrea tanárnő pedig a határőrség alapjait megteremtő király életének legfontosabb állomásait idézte fel, Merc Jánosné, a Központi Rendőr Szakszervezet képviseletében verset szavalt. Fráter Sándor mondott ünnepi beszédet.

Fráter Sándor nyugállományú alezredes

- Tíz éve, 2007. december 31-én megszűnt a Határőrség és vele együtt a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság is. Az ünnepélyes zászlólevonással a halasi határőrség hosszú évtizedek dicsőségét, sikereit és olykor kudarcait tartalamzó krónikájába bekerült az utolsó bejegyzés is. Attól a perctől kezdve ez a könyv már csak emlékkönyv. Olyan emlékkönyv, amelybe beletekintve vaalmennyien, akik részesei voltak, voltunk a nagy egész egy-egy fejezetének, büszkén emlékezhetünk arra, hogy egy nagy család tagjai lehettünk - fogalmazott a nyugalmazott határőrtiszt.

A megemlékezés végén a Központi Rendőr Szakszervezet nyugdíjasai határőr dalokat énekeltek, majd a koszorúzás következett. Elsőként Arató László ezredes, Bács-Kiskun megye főkapitány-helyettese és Vaslóczki Ferenc, Kiskunhalas rendőrkapitánya helyezte el a megemlékezés virágait a kopjafánál, majd a résztvevők rótták le kegyeletüket. Részletes beszámoló az eseményről a péntek esti híradóban.

Hozzászólás (0)