A Mentők Napja Halason
Sziréna

A Mentők Napja Halason

Pénteken délelőtt fél kilenctől várták az érdeklődőket a halasi mentőállomás nyílt napján, ahová az első két órában több osztálynyi, csoportnyi óvodás, iskolás és középiskolás látogatott el. Volt olyan fiatal, aki kifejezetten azért érdeklődött a rendezvény iránt, mert mentőtiszt szeretne lenni.

- Tavaly nagy sikere volt a mentőállomásunk nyílt napjának, így nem volt kérdés, hogy idén is megszervezzük - fogalmazott Nagy József állomásvezető mentőtiszt egy csoportnyi gyermek gyűrűjében pénteken délelőtt. A program fél kilenckor kezdődött és már az első két órában jelentős érdeklődés mutatkozott iránta. Volt olyan pillanat, amikor szinte kígyózott a sor a mentőautó előtt, ahová természetesen be lehetett szállni.

A nyílt nap célja az, hogy minél többen ismerjék meg a mentősök munkáját, eszközeit. A halasi állomáson is megmutattak mindent, a mentőautó belsejét, a defibbrillátor használatát, a különböző rögzítőket, valamint a speciális hordágyakat is. Aki szerette volna, az elsajátíthatta az újraélesztés alapelveit és ezt ki is próbálhatta egy babán. Ennek is nagy sikere volt a gyerekek, diákok körében. Egy kamasz pedig jelezte, ő azért jött, mert mentőtiszt szeretne lenni.

A mentők megmutatták, hogy milyen eszközökkel és módszerrel vesznek ki egy sérültet olyan autóból, amely balesetet szenvedett. Az ápolók, gépkocsivezetők minden kérdésre válaszoltak és aki szerette volna, annak még a szirénát is bekapcsolták. Idén első alkalommal a rendőrség balesetmegelőzési bizottsága is csatlakozott a rendezvényhez. 

Rengeteg fotó készült, a gyerekek matricákat és üdítőt is kaptak a látogatás során. A program egészen kora délutánig tart.További részletek a péntek esti híradóban.

Hozzászólás (0)