A rendőrség telephelyén lévő autókból is lopott a halasi tolvajduó
Sziréna

A rendőrség telephelyén lévő autókból is lopott a halasi tolvajduó

A bíróság előtt kell felelniük tettükért azoknak a kiskunhalasi férfiaknak, akik még a rendőrség bekerített telephelyéről is loptak autóalkatrészeket, akkumulátorokat, rádiósmagnókat. E mellett még a parkolókban álló járműveket is elvontattak, hogy azokat szétszerelve fémhulladékként értékesítsék. Egyik férfi többbszörös, különös visszaesőnek számít, így ellene fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

A vádirat szerint a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező kiskunhalasi férfiak idén tavasszal parkolókból autókat vontattak el azért, hogy szétszereljék és vashulladékként értékesítsék. Elhatározták, hogy a rendőrség kiskunhalasi bekerített telephelyén parkoló, különböző hatósági eljárásokban lefoglalt járművekből az akkumulátort, valamint a rádiósmagnót kiszerelik és értékesítik, így jutva törvénytelen jövedelemhez. A telephelyen szabálysértési és büntetőeljárásokban különböző személyektől lefoglalt, többségében még nem azonosított tulajdonosokkal rendelkező, magyar és külföldi honosságú járműveket tároltak- közölte az ugyeszseg.hu.

A vádlottak 2023 áprilisában két éjszaka leforgása alatt végre is hajtották a tervüket. A hátsó drótkerítésen átmászva a telephelyen parkoló gépkocsik motorterét kinyitották, majd a jellemzően 10-25 ezer forint értékű akkumulátorokat, valamint az utastérből a rádiósmagnókat kitépték és a fiatalabb vádlott tanyájára szállították. Egy külföldi autóból a 150 ezer forint értékű beltéri kijelzőt is elvitték. A tolvajok a lopott holmit a vastelepen értékesítették, a rendőrségnek 440 ezer forint, a bíróságnak 65 ezer forint kárt okozva ezzel. A kiskunhalasi rendőrök a lopott alkatrészek közül néhányat a vastelepen illetve a fiatalabb vádlott ingatlanában lefoglaltak, így a kár egy része megtérült.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfiakat többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, valamint vétségével vádolja és ezért egyikükkel szemben börtönbüntetés, a többszörös, különös visszaesőnek számító vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A fiatalabb vádlott ráadásul a vádbeli lopásokat egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért az ügyészség ezen büntetés utólagos végrehajtását is indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fotó: ugyeszseg.hu