
Sziréna
Látszott a térfigyelőn is a biciklitolvaj
A térfigyelő kamerák felvételei is segítették a nyomozókat Kiskunmajsán, ahol egy kerékpártolvaj után nyomoztak. A 28 éves férfi hat biciklit lopott el december közepe és január 10-e között, elfogták őt, hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.
Nem válogatott a módszerekben egy kiskunmajsai kerékpártolvaj. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint a 28 éves férfi levágta a lakatot, de a kerítés sem állta útját. A településen december közepe óta hat biciklit lovasított meg a gyanúsított. A legutóbbi kétkerekű egy 77 éves asszony tulajdona volt, ezt egy üzlet elől lopta el a férfi. A nyomozók munkáját segítették a térfigyelő kamerák felvételei is. A bejelentett lakcímén nem találták, de aztán az utcán felismerték és bilincs kattant a csuklóján. A gyanúsítottat a kiskunmajsai nyomozók lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Őrizetbe vételét követően az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.