Sziréna
A térfigyelő kamera buktatta le a tolvajt
Újfent bebizonyosodott, hogy a közterületen lévő térfigyelő kamerák segítik a rendőrök munkáját. Csütörtökön vették őrizetbe azt a mélykúti férfit, aki előbb lakhelyén, majd Kiskunhalason is feltört egy-egy autót. Az elfogásában óriási szerepe volt a róla készült felvételnek.
A térfigyelő kamera segítségével sikerült azonosítani két autófeltörés elkövetőjét. Az első eset szeptember 30-án történt Mélykúton, az Új utcában parkoló jármű ablakát törte be valaki, abból ellopott egy táskát, amelyben mobiltelefon, készpénz, személyes irat volt. Öt nappal később Kiskunhalason, a Kossuth és a Szent István utca kereszteződésében álló teherautó oldalüvegét törte be az ismeretlen, abból szerszámgépeket vitt magával. A kamera felvétele árulkodó volt és sikerült a tettes nyomára akadni, a 25 éves mélykúti férfit csütörtökön délután őrizetbe is vették. Kiderült, hogy ő volt a mélykúti tolvaj is. A házkutatás során megtalált szerszámokat már vissza is adták a jogos tulajdonosának.
