(►) Kisodródott a Ford a zsanai úton
Sziréna

(►) Kisodródott a Ford a zsanai úton

Egy balra ívelő kanyar után elvesztette uralmát a sofőr a Ford felett, amely kisodródott, felborult és alaposan összetört. A baleset nem sokkal kilenc óra után történt Kiskunhalas és Zsana között. A vezetőt, egy fiatal férfit mentővel vittek a halasi kórház sürgősségi ambulanciájára.

 


A halasi kapitányság közlekedérendészete vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, amely kora délelőtt történt Kiskunhalastól kilenc kilométerre. A Zsana felől érkező Ford sofőrje egy balos kanyar után elvesztette uralmát a járműve felett, kisodródott és felborult. Mentők, rendőrök érkeztek a helyszínre, de riasztották a halasi tűzoltókat is, mivel először nem tudták kinyitni a jármű ajtaját. A vezető, egy fiatalember aztán saját maga szállt ki az összetört autóból, mivel a nyakát és a fejét fájlalta, mentővel a halasi kórházba szállították. Azért úszta meg könnyebbnek tűnő sérülésekkel, mert használta a biztonsági övet. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályán haladt a forgalom. Több fotó is készült a helyszínen, ezeket itt tekintheti meg.


Jáger Levente