Ámokfutó autóst fogtak Halason (frissítve)
Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem történt tragédia csütörtökön kora este, amikor egy zöld Opel, feltehetően ittas sofőrjével végigszáguldott a városon. Több helyen életveszélyes helyzeteket teremtett, koccant, egy házfalnak is nekiment, majd a jobb első gumiabroncsát is elvesztette, majd a rendőrök a Sóstó utcán kényszerítették megállásra.
11:15 Ittas és bódult volt
A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatást adott ki az esetről. Ezt az alábbiakban közöljük:
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. augusztus 3-án 20 óra 5 perc körüli időben egy férfi Opel Vectra típusú személygépkocsival Kiskunhalason, a Felsőöregszőlők irányából ismeretlen útvonalon közlekedett a Sóstó utca felé. Haladása során a Szabadság tér 3. szám előtti útszakaszon az úttestről lehaladva jelzőtáblának ütközött, majd a járművel úgy közlekedett tovább, hogy annak mindkét oldali külső visszapillantó tükre és fényszórója megrongálódott.
A közlekedési balesetben személyi sérülésre utaló körülmény nem merült fel. A gyanúsítható személlyel szemben járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés bódult állapotban vétség elkövetése miatt indított eljárást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Előzmények
- A Jókai utcán gyakorlatilag ároktól árokig csalinkázott a zöld Opel. Ekkor már követte egy autós a Kertvárosból, aki kapcsolatban volt a rendőrséggel. Több biciklisnek is le kellett ugrania a járgányáról, annyira veszélyes volt a helyzet, az Opel az egyik visszapillantó tükrét a Felsővárosi-iskolánál hagyta el. Én is értesítettem a hatóságokat - mesélte az egyik szemtanú csütörtökön este. A jármű ámokfutása a Határ úton is folytatódott, ahol egy autós szerint percekig tartott, míg befordult a Sóstó utcába, ahol már megállásra kényszerítették a rendőrök.
Az egyik ott lakó azt mesélte, hogy a sofőr alig állt a lábán, amikor kiszállították az Opelből. A járőrök a férfit előállították vérvételre a halasi kórházba. Az esetről a rendőrség több bejelentést is kapott. Az autónak kalandos és életveszélyes útja lehetett, ugyanis hiányzott mindkét visszapillantója, A jobb első kerekéről ronggyá szakadt az a gumibroncs, tele volt az oldala karcolásokkal, a bal elején pedig egy falból származó szigetelőanyag darabja volt. A sofőr hozzátartozói szerint a férfinek nincs jogosítványa. A pontos körülményeket a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedérendészete vizsgálja.