
Apa és fia: majdnem öltek
Újabb részleteket közölt a rendőrség a tavaly október elsején történt kiskunhalasi szurkálásról és verekedésről. A szakértő véleménye szerint R. Ferenc és fia is emberölés kísérletével gyanúsítható, csak a sértett védekezésén, valamint az orvosokon múlt, hogy a balhénak nem lett halálos áldozata.
Honlapunk is beszámolt a október elsején történtekről. A Kertváros egyik vendéglátóhelye előtt tört ki verekedés, amelynek során ásó és kés is előkerült. Ennek során az 51 éves R. Ferenc megszúrt egy 44 éves férfit, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők. Az elkövetőt elfogták, őrizetbe vették majd előzetesbe került. A nyomozás során szakértőket rendeltek ki, a jelentéseik most készültek el. Ennek lényege az, hogy R. akár halálos sérülést is okozhatott volna áldozatának, akinek életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Ezért ő emberölés kísérletével gyanúsították meg. Hasonló ok miatt kell felelnie a fiának is, aki egy ásóval ütött a sértett fejére, aki védekezett, így nem lett komolyabb következmény. A férfit a napokban vették őrizetbe a megyei főkapitányság nyomozói. Az eljárás során egyébként megtalálták az ásót, amely akkor eltűnt a helyszínről.