Bántalmazta is áldozatát a külterületi rabló
Sziréna

Bántalmazta is áldozatát a külterületi rabló

Annak ellenére, hogy a korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje még nem járt le, kirabolt egy nyugdíjast a kiskunhalasi férfi. Ráadásul még bántalmazta is áldozatát a rabló, akinek a zsákmánya két táska, egy pumpa és két flakon szóda volt. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a kiskunhalasi férfi a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés próbaidejének közelgő lejárta előtt, tavaly július 15-én, este, Kiskunhalas külterületén odalépett a buszmegállóban megpihenő nyugdíjas férfihoz. Az elkövető hangosan fenyegetőzve a kerékpárját követelte tőle, miközben ököllel gyomorba vágta. Egy közelben tartózkodó szemtanú a támadást észlelve rászólt a vádlottra, aki emiatt egy időre magára hagyta a sértettet. A szemmel láthatóan megromlott egészségi állapotú, idős sértett ekkor a további erőszak elkerülése érdekében a kerékpárjára támaszkodva elhagyta a helyszínt.

A vádlott azonban utánament és rövidesen utolérve, többször ököllel gyomron és arcon ütötte áldozatát, aki a bántalmazástól a földre esett. A rabló ekkor a kezeinél fogva tovább rángatta, majd a kerékpár hátsó kosarából egy bevásárlótáskát magához véve távozott a helyszínről. Mintegy 10 perc elteltével a vádlott visszament a még erőszak hatása alatt lévő, a földről felállni nem képes férfihoz és az előzőleg otthagyott, másik táskáját is magával vitte. Ebben kerékpár pumpa és két flakon szóda volt.

A sértettnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A kiskunhalasi rendőrök egy óra leforgása alatt azonosították és elfogták a rablót. Az ügyészség a férfit a rablás súlyosabban minősülő, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi büntetésének végrehajtását is utólag el kell rendelni. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fotók: ugyeszseg.hu