Bombariadó volt a Központi-iskolában is, országszerte 240 intézmény érintett
Sziréna

Bombariadó volt a Központi-iskolában is, országszerte 240 intézmény érintett

Az ország  több mint 240 iskolájában volt bombariadó csütörtökön délelőtt. Az Országos  Rendőr-főkapitányság közleménye szerint valamennyi intézménynél rendőri jelenlétet biztosítanak. Kiskunhalason, a Központi Református Általános iskola is érintett volt, a gyerekek és a pedagógusok az udvaron várakoztak. A rendőrök átvizsgálták az épületet.

Központi-iskola: már folyik az oktatás

Már visszaállt a bombariadó előtti oktatási rend a Központi Református Általános Iskolában - kaptuk a tájékoztatást Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgatónőtől. Az intézményvezető elmondta, hogy a reggeli áhitat miatt, már a folyamatosan nyilvánosságra kerülő hírek után, délelőtt nézték meg az elektronikus levelezést. Radásul az üzenet az igazgatónő saját címére érkezett. A gyerekek és a pedagógusok fegyelmezetten hajtották végre a kiürítést. A rendőrök átvizsgálták az épületeket, majd mindenki visszatérhetett a tantermekbe, irodákba.

Íme a fenyegető levél

A police.hu oldalon nyilvánosságra hozták a fenyegető levelet, amelyet több mint 240 intézmény kapott meg csütörtökön reggel. 

Halas is érintett 

Bombariadó miatt kiürítették a kiskunhalasi Központi Református Általános Iskolát csütörtökön délelőtt. A rendőrség már a helyszínen van, ezekben a percekben vizsgálják át az épületet. A diákok és a pedagógusok biztonságban vannak - tudtuk meg a helyszínen. Az is kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó. Valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe január 23-án reggel. Ezzel kapcsolatban a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz. Kérjük, aki ilyen küldeményt kap, értesítse a hatóságot, és a rendőrség utasításai szerint járjon el- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az országos rendőrfőkapitány a nyomozásra a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki, egyben – az ügy mielőbbi felderítése érdekében – valamennyi területi szervet utasított a KR NNI-vel való közös munkára. A legfrissebb tájékoztatás szerint  a fenyegetéssel országszerte több mint 240 iskola érintett. Valamennyi intézménynél rendőri jelenlétet biztosítanak. Az eddig átvizsgált épületekben a kutatás során robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak. Az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.