
Lopásból rablás
Nem mindennapi bűnügyben nyomoznak a halasi rendőrök. Két férfi látogatott el hívatlanul egy jánoshalmi házba, ahonnan egyiküjük a másik tudta nélkül 700 ezer forint készpénzt és egy mobilt zsákmányolt. Mivel az idősebbik a pénzből autót vett, ezért gyanús lett a társának hogy őt bizony átverte az ismerőse. Rablás lett a sztori vége.
A történet rendőri szempontból úgy kezdődött, hogy egy 38 éves jánoshalmi férfi bejelentést tett a halasi kapitányságon, mert az ismerőse kirabolta. Két órával később bilincs kattant a 28 éves elkövető kezén, de kiderült, hogy a rablásnak volt előzménye. A két férfi kedden éjszaka bemászott egy jánoshalmi családi ház udvarába, majd a nyitott épületbe is bementek. Onnan a 38 éves helybéli 700 ezer forintot és egy mobiltelefont lopott el. Erről viszont nem tudott a 28 éves társ. Az idősebb férfi másnap a pénzből autót vásárolt, ezzel egyből magára terelte a fiatalabb ismerőse gyanúját. Rájött, hogy becsapták. Szerdán késő délután a Halasi úton szóváltásba keveredett társával, és megfenyegette őt egy késsel és a részét követelte. Szavainak nyomatékot adva előbb lefejelte társát, majd ki is szúrta az autó kerekét. A 38 éves férfi félelmében átadta az indítókulcsot, a 28 éves ismerős pedig elhajtott a járművel. Ezután szerzett tudomást a történtekről a rendőrség. Mindkét férfit őrizetbe vették, egyiküknek rablás, a másiknak pedig lopás miatt kell felelni. A nyomozók indítványozzák a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Fotó: police.hu