
Sziréna
Elfogták a késes rablót
Egy kamra ajtaja mögé bújt az a 23 éves férfi, aki késsel rabolta ki az egyik kiskunmajsai élelmiszerboltot pénteken délután. A halasi nyomozók rövid időn belül beazonosították a helyi gyanúsítottat, 19 órával a tette után bilincs kattant a csuklóján.
R. József pénteken délután, negyed négy körül ment be egy kiskunmajsai élelmiszerboltba. Ott több árucikket kért az eladótól, majd mikor a fizetésre került volna a sor, elővett egy kést a zsebéből és a pultba szúrt. R. felkapta a pénztárgépet és elmenekült az üzletből. Nem vitte messzire a masinát, mert egy közeli utcában eldobta, a bokorban találták meg a rendőrök. A nyomozók rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, a 23 éves helybéli férfi ellen körözést adtak ki. Tizenkilenc órával később, szombaton délelőtt, egy kiskunmajsai ház kamrájában az ajtó mögött találtak rá a rablóra, akit őrizetbe vettek. Megtalálták a rablásnál használt kést is. A rendőrök kezdeményezték R. József előzetes letartóztatását.
