Elkapták Balázst, a telefontolvajt, aki mise alatt lopott
Telefontolvajt fogtak a halasi rendőrök, ebben elévülhetetlen érdemei voltak Kuris István Lászlónak. A kiskunhalasi alpolgármester a sértett és családja segítségével csapdát állított a tolvajnak, aki végül lebukott. Balázs, a tolvaj egy szentmise alatt lopott.
Telefont lopott Balázs, a rosszarcú. Méghozzá szentmise alatt, egy kabáttal együtt egy kápolna előteréből- írta közösségi oldalán Kuris István László. Az alpolgármester hozta nyilvánosságra a történteket. Kiderült, hogy sikerült az elkövetőt elfogni úgy, hogy tőrbe csalták. - A helyszínen egyeztettünk a sértettel és családtagjaival. A helyszínre érkező járőrök megkezdték a szükséges eljárást, közben a sértett közreműködésével hívtuk az ellopott telefont, amit a rosszarcú Balázsunk fel is vett. Pénzt kért a holmikért cserébe. Üzletet kötöttem vele, hogy visszavásárolnám hát a készüléket, hiszen jönnek az ünnepek és sok szép emlék van a telefon galériájában. Be is vette a sztorit. Rácsapott a lehetőségre- írta közösségi oldalán a városvezető.
Kiderült az is, hogy a tettes előbb 20 ezret, majd 30-at kért, de mivel ő rendes akart lenni, így 25 ezernél maradt. - Egy kikötése volt: rendőr nélkül menjek. Ezt be is tartottam, ezért egy pedagógus kolléga és a sértett végig higgadtan, de nagyon bátran viselkedő tesója vittek a megbeszélt helyszínre és várakozó álláspontot vettek fel a közeli parkolóban. A járőrpáros távolabb állt meg autóval és egyikük a járőrautóval startra készen várt, másikuk pedig pár méteren belül mögöttem bújt el a helyszínen, amit rosszarcú Balázsunk megjelölt- közölte a városvezető.
A közösségi oldalon tett bejegyzésből kiderült, hogy Balázs percre pontosan érkezett. Miután kérte az alpolgármestertől a a telefonért megbeszélt váltságdíjat, a következő pillanatban már ott is volt a járőr és kattant is a bilincs Balázs kezén. A következő másodpercben a rendőrautó és a kolléga is fékezett, 30 perccel a bejelentés után. Kuris István László megköszönte a a járőrök munkáját, ennek kapcsán megjegyezte: végig nagyon profi együttmunkálkodás volt. - Sajnálom a történteket és köszönöm a család higgadt türelmét- zárta a bejegyzését az alpolgármester.