
Előzetesben a korrupcióval gyanúsított rendőr
A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint 2700 eurót ígértek annak a határrendészeti eladatokat ellátó rendőrnek, akit szerdán vettek őrizetbe a tompai átkelőn. Az alapos gyanús szerint a tiszthelyettes a szolgálat felvétele után elkezdte bedolgozni a határrendészeti nyilvántartásba 27 szerb és bosnyák állampolgár adatait, akik ott sem voltak. Most előzetesbe került.
Hivatali vesztegetés elfogadása és okirathamisítás kísérletének megalapozott gyanúja miatt került előetes letartóztatásba az a rendőr, akit szerdán vettek őrizetbe a tompai átkelőn. A Szegedi Törvényszék kommünikéje szerint a Katona Tanács jogerősen elrendelte a határrendészeti feladatokat ellátó, Kiskunhalason élő tiszthelyettes előzetes letartóztatását. A tájékoztatóból kiderült, hogy az egyenruhás október 11-én, szolgálatba lépése után elkezdte bedolgozni a nyilvántartásba 27 szerb és bosnyák állampolgár adatait útleveleik alapján, amelyeket egy még ismeretlen szerb férfitől vett át. A 27 érintett közül senki sem jelent meg azon a napon az átkelőn, hogy belépjen Magyarország területére. A gyanúsított rendőrnek útlevelenként 100 eurót ígértek. A tiszthelyettes pénteken állt bíróság elé, a kényszerintézkedést elrendelő végzést az ügyész, a gyanúsított, valamint védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett- olvasható a hivatalos tájékoztatóban.