Ennek az autónak a sofőrjét keresik a halasi rendőrök
Sziréna

Ennek az autónak a sofőrjét keresik a halasi rendőrök

A képen látható autóval egy kerékpárost gázoltak el néhány napja Kiskunhalason. A kerékpáros szerencsére nem sérült meg, ám az autós elhajtott a helyszínről. Őt szeretnék megtalálni a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen. 2018. július 08-án 09 óra 42 perckor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű Renault Clio típusú személygépkocsival Kiskunhalas lakott területén, a Kertész utcán közlekedett a Csokonai utca irányából, amikor a Kazinczy utca kereszteződéséhez érve úgy kanyarodott jobbra, hogy a kihelyezett – elsőbbségadás kötelező – jelzőtábla utasítása elleniére nem biztosított elhaladási elsőbbséget a védett útszakaszon tőle balról közlekedő kerékpáros személynek. Ennek következtében az útkereszteződésben összeütköztek. A személygépkocsi vezetője a baleset után megállt, majd miután meggyőződött arról, hogy a kerékpáros személy az ütközést követően sérülést nem szenvedett el, a  járművezető az adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a fenti cselekménnyel kapcsolatban a mellékelt fényképfelvételen látszó személygépkocsival kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja 06/77-423-255 számot vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét!