Félfrontális ütközés az 53-as főúton: mind az öt utast kórházba szállították (galéria)
Sziréna

Félfrontális ütközés az 53-as főúton: mind az öt utast kórházba szállították (galéria)

Egy Ford S-Max és egy Volkswagen félfrontálisan ütközött az 53-as főút kiskunhalasi, belterületi szakaszán, a Sas utca közelében. A két autóban összesen öten ültek, köztük két kisgyermek. Valamennyi utast mentő szállította kivizsgálásra a Semmelweis Kórházba. A balesethez riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat is, aki áramtalanították a járműveket. Elsődleges adatok szerint a VW sofőrje tért át a másik oldalra, ezért következett be az ütközés.

Baleset történt Kiskunhalas belterületén, az 53-as főúton, a Sas utca közelében. Helyszíni információink szerint egy magyar rendszámú Volkswagen a víztorony irányából közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy szemből érkező Forddal félfrontálisan ütközött. A vétlen járműben egy szerb család volt, a hátsó ülésen egy kislány és egy kisfiú utazott. Az okozó autó első kereke kiszakadt a helyéből, mindkét gépkocsiban kinyíltak a légzsákok.

Perceken belül ott voltak a mentők, a tűzoltók, valamint a rendőrök is. Először két kiskunhalasi mentőautó személyzete kezdte meg az utasok vizsgálatát, majd a közeli áruházban vásárló, a karambol hírére a helyszínre érkező dr. Ördögh Csaba orvosigazgató is bekapcsolódott az ellátásukba. Később a kiskunmajsai mentőállomás esetkocsija is befutott. Közben a tűzoltók elvégezték a járművek áramtalanítását. A VW, valamint a Ford valamennyi utasát kivizsgálásra a Semmelweis Kórházba szállították. A helyszínelés és a műszaki mentés félpályás útzár mellett zajlott, a forgalmat rendőrök irányították. A karambol pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete vizsgálja.