Feltörtek egy autót a fehértói úton, a rendőrök szemtanúkat keresnek
Sziréna

Feltörtek egy autót a fehértói úton, a rendőrök szemtanúkat keresnek

Műszaki hiba miatt veszteglő Volkswagent tört fel egy ismeretlen tolvaj a Kunfehértóra vezető úton. Az eset június 13-án történt, a rendőrség azt reméli, hogy volt az esetnek szemtanúja, aki segítheti a tettes beazonosítását.

A lakosság segítségét kéri a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A hivatalos közleményből kiderült, hogy úlius 13-án 21 óra körül Kunfehértó térségében, a 5412-es számú út 5-ös kilométerénél műszaki hiba miatt kénytelen volt leparkolni személyautóját egy nő az úttest szélén. A menetképtelen járművet otthagyta éjszakára, majd amikor másnap 18 óra 30 perc körül visszament észrevette, hogy valaki betörte a jobb első ajtajának ablaküvegét és ellopta a rádió fejegységét, valamint a kocsi akkumulátorát.

A kiskunhalasi rendőrök kérik, hogy aki látta a bűncselekmény elkövetését, elkövetőjét vagy bármilyen releváns információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen akár személyesen, akár telefonon hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.

Fotó: police.hu