FIGYELEM! Rendkívüli forgalomkorlátozások
Sziréna

FIGYELEM! Rendkívüli forgalomkorlátozások

Szombat délelőtt rendkívüli átmeneti forgalomkorlátozásokra kell számítani Kiskunhalas több pontján is. Egy több mint 200 fős biciklis konvoj indul el reggel 7 és 7.30 között a Sétáló utcáról a szerbiai Szabadkára. Reggel 08.30 és 09.00 óra között pedig a város főteréről, a Szilády Áron utcán indul egy kocogós-kerékpáros futam a Sóstóra. Mindkét eseményt a rendőrség biztosítja, ezért a szervezők kérik a közlekedőket, hogy figyeljenek a megkülönböztető jelzést használó járművek felvezetésével haladó menetoszlopokra.

A IV. Kiskunhalas-Szabadka Barátság Kerékpártúrára a tervek szerint 2014. augusztus 30-án (szombat) reggel 07.00 órakor rajtol el a Kiskunhalasról a Sétáló utcából. Eddig több mint 200 versenyző nevezett, a közel egy kilométer hosszú kerékpáros konvojt rendőrségi járművek vezetik fel és kísérik egészen a magyar-szerb államhatárig.

A konvoj a Kossuth utcán halad el, majd az 53-as főút melletti kerékpárúton halad végig a déli városkapu felé, a Tesco áruház előtti körforgalomnál hajtanak fel az 53-as főútra, és haladnak végig a tompai határátkelőhelyig. A kerékpáros konvojt elöl hátul megkülönböztető jelzést használó motoros rendőrök, rendőrségi autók és egy szerviz kocsi kíséri. A szervezők kérik a járművezetőket, hogy a kerékpáros menet mellett rendkívüli körültekintéssel haladjanak el.  

forgkor02

Megállók: Balotaszállás (benzinkút), Kisszállás –körforgalom előtti pihenőhely, Tompa központ - és határállomások. A menet a határellenőrzést után Szabadka felé folytatja útját.

Várható érkezés Szabadkára körülbelül 10.30 és 11.00 óra között (határátlépéstől függően) várható. A határ szerbiai oldalán találkozás szabadkai művészekkel. Szabadkán fogadás a városházán, városnézés. Lehetőségek: múzeum, emlékművek, szobrok, zsinagóga, majd ebéd azoknak, akik Szabadkán maradnak és utána szabad program.

Azokkal, akik tovább mennek Palicsra, körülbelül 12.00 órakor indul a konvoj, 13 óra ebéd Palicson, ezt követően szabad program, visszaindulás Palicsról 14.30-kor, érkezés Szabadkára körülbelül 15 órakor, indulás vissza Kiskunhalasra 15:30-kor, várható visszaérkezés Kiskunhalasra, 18.00 óra körül.

Szombaton rendezik meg a „Csipkedd magad” Sóstó Fürdő családi Napot is. Reggel 08.30-tól lesz zenés gyülekező Kiskunhalas főterén, majd ezt követően 09.00 órától várható, hogy elindul a kerékpáros kocogós menet a Szilády Áron utca - Throma János utca - Szabadság tér - Jókai utca - Kőrösi (53-as főút) útvonalon a Sóstóra. A kerékpárosokat és a kocogókat ugyancsak rendőrségi járművek vezetik, a felsorolt útvonalakon szintén kiemelt figyelmet kérnek a közlekedőktől a szervezők.

Halasmédia Online információ

Fotó: Pozsgai Ákos