Fizetési előlegként is kristályt adott a halasi férfi
Sziréna

Fizetési előlegként is kristályt adott a halasi férfi

Fegyházbüntetést kiszabását kéri az ügyészség azzal a két halasi férfivel szemben, akik úgy akartak „jól élni”, hogy kristállyal kereskednek. A 0,1 gramm először ötszáz, majd ezer forintba került, sőt, volt olyan időszak, amikor az egyik gyanúsított az általa szállított munkásoknak fizetési előleg gyanánt is drogot adott.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi és élettársa – az ügy vádlottjai – 2019-ben elhatározták, hogy „kristály” fantázianevű tudatmódosító szer értékesítéséből fognak maguknak magasabb életszínvonalat biztosítani. A főállásban ásatásokra munkásokat szállító férfi intézte a kábítószer beszerzését. A heti rendszerességgel, nagyobb kiszerelésben beszerzett port a férfi az élettársával együtt digitális mérlegen kiporciózta és alufólia pakkokban értékesítette a lakásukon napi rendszerességgel megjelenő vevőiknek. A 0,1 gramm port tartalmazó fogyasztói adagokat a vádlottak kezdetben 500 forintért, később, a 2022 februárjában történt elfogásukig  ezer forintért adták- közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A férfi napi rendszerességgel értékesített kristályt az általa szállított munkások részére is oly módon, hogy annak árát levonta a munkabérükből vagy fizetéselőleg címén adta át a port. 2020 végétől a páros a kristálypakkok értékesítésébe alkalmanként bevonta a fiuk élettársát – az ügy harmadik vádlottját. A kereskedő trió tevékenységét azután is folytatta, hogy 2021 júliusában a kiskunhalasi rendőrök más ügyben tartott kutatás során a lakásban két helyen elrejtve 156 gramm kristályt találtak. Igaz, ezután a férfi óvatosságból egyszerre már csak kisebb tételben végezte a beszerzést. A kutatás során megtalált kábítószer hatóanyag tartalma meghaladja a jelentős mennyiség alsó határának 12-szeresét. A kábítószer kereskedő az értékesítés mellett alkalmanként maga is fogyasztott a szerből.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit és élettársát jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és ezért mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabására, továbbá vagyonelkobzásra tett indítványt. Menyüknek kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kell felelnie, rá börtönbüntetést kér az ügyészség. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Fotó: ugyeszseg.hu