Autósüldözés Halason (frissítve)
Sziréna

Autósüldözés Halason (frissítve)

Többen is arról értesítették szerkesztőségünket, hogy ezekben a pillanatokban autósüldözés zajlik Kiskunhalas területén. Információink szerint több rendőrautó szirénázva üldöz egy személyautót.

 
Kollégánk jelenleg a Park Áruháznál lévő kereszteződésénél tartózkodik. A járókelők elmondása szerint 1-2 perccel ezelőtt egy autót próbáltak megállítani a rendőrök a kereszteződésben, ám a sofőr elhajtott. Ezt követően eredt nyomába több rendőrségi jármű is szirénázva.
 
Jelenleg a Bernáth Lajos kollégiumnál száguldanak az autók a Sóstó irányába. Egyelőre nem lehet tudni, ki vagy kik ülnek a személyautóban. Amint friss információkhoz jutunk, tájékoztatjuk Önöket.
 
FRISSÍTVE:

Úgy tudjuk, egy feltehetően ittas sofőrt akartak megállítani a kiskunhalasi rendőrök, ám a férfi elhajtott a rendőrök elől. Néhány kilométeres üldözés után azonban sikerült feltartóztatni a menekülőt, akit azóta már be is kísértek a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra.
 
Az egyenruhások egyébként a Húsvéthoz kapcsolódva egész hétvégén kiemelt hangsúlyt fektetnek az ittas sofőrök kiszűrésére. Arra kérnek mindenkit, ha alkoholt fogyasztott, ne üljön autóba, de a motorkerékpár és bicikli használatát is mellőzze!
 
JOGSI NÉLKÜL
A megyei főkapitányság legfrissebb tájékoztatása szerint a férfi áthajtott a piroson, több közlekedési szabályt is megsértett. Később kiderült, hogy feltehetően ittas volt, ráadásul még jogosítványa sincsen.