
Gondatlan emberölés Kiskunhalason
Egy furcsa körülmények között bekövetkezett haláleset vizsgálatát fejezték be a napokban a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Tavaly augusztus 20-án Kiskunhalason kértek segítséget a mentőszolgálattól, mert egy 26 éves férfi megsérült. A helyszínen kiderült, hogy a sértett életét nem lehetett megmenteni. A nyomozók és a vizsgálók kibogozták a szálakat, gondatlan emberölés vétsége lehet a vád.
Tavaly. augusztus 20-án délután hívtak mentőt egy kiskunhalasi portára, ahol egy 26 éves férfi meghalt. A rendőrséget a mentőszolgálat munkatársai értesítették, miután az újraélesztés sikertelen volt- olvasható a police.hu közleményében. A nyomozók a helyszíni szemle és a tanúk elmondása alapján egy furcsa eset részleteit göngyölítették fel.
Mint kiderült, a későbbi áldozat egy barátja szüleinek a portáján, egy melléképületben lakott szívességből, és a lakhatásért cserébe besegített a ház körüli munkákba. A nemzeti ünnepet a házigazda fia, a sértett és két barátjuk italozással töltötték. Közben a 26 éves szállóvendég hasznosította magát, és nekiállt megjavítani az udvaron álló furgon elromlott önindítóját. Az autó bal első kereke elé, félig a jármű alá feküdt, miközbena többiek a jármű mellett beszélgettek.
A tulajdonos – szintén 26 éves – fia egy váratlan pillanatban azonban beült a vezetőülésbe, és ráindított a motorra vélhetően azért, hogy ellenőrizze, a javítás sikeres volt-e. A sebességben lévő autó ekkor megugrott, amitől a bal első kerék a földön fekvő sértett mellkasára gördült. A jelenlévők arrébb tolták a járművet, majd bevitték a sérültet házba és próbálták eszméletére téríteni, de nem sikerült. A mentők a kiérkezéskor már csak az áldozat halálát tudták megállapítani.
A vezetői engedéllyel nem rendelkező – és vezetni sem tudó – fiatalembert a nyomozók gondatlan emberölés vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A jelenleg szabadlábon védekező férfi ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a vizsgálatot, és az iratokat vádemelés javaslatával küldték meg a megyei főügyészségre.
Fotó: police.hu