Kegyetlen halasi rablónő:  az idős áldozatának eltört a csípőcsontja
Sziréna

Kegyetlen halasi rablónő: az idős áldozatának eltört a csípőcsontja

Eltört a csípőcsontja annak a 81 éves kiskunhalasi férfinek, akit  egy 25 éves nő rabolt ki. A szerencsétlen nyugdíjast megütötte, ellökte a gyanúsított, aki tisztálkodószereket és akkumulátort-töltőt tudott magával vinni. Volt kamerafelvétel az esetről, amelynek segítségével azonosítani tudták a nyomozók a rablót.

Egy 25 éves nőt vettek őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói idén májusban, mivel a bizonyítékok azt igazolták, hogy ő a felelős egy 81 éves férfi kirablásáért. A gyanúsított és élettársa megbeszélték, hogy átmennek az időshöz tojást kérni. Az asszony azonban út közben kieszelte, hogy meglopja a koránál fogva védtelen férfit. Ezt úgy képzelte, hogy lesben áll, amíg kedvese becsenget az áldozathoz, majd amikor a szépkorú a kapuhoz sétál, belopózik az otthonába. Ravasz tervét nem osztotta meg párjával, amikor közel jártak, se szó, se beszéd elszaladt mellőle, ezután elbújt a közelben, várva a megfelelő alkalomra. A férfi meglepődött kedvese szokatlan viselkedésén, de úgy döntött nem foglalkozik vele, egymaga kér szívességet- olvasható a police.hu közleményében.

A nő tervének egy része zökkenőmentesen megvalósult, bejutott a lakásba és jórészt az egészet átkutatta, ám a házigazda hamarabb visszament, mint azt gondolta. A hívatlan vendég a fotel mögé bújt, de a férfi kiszúrta a behatolót, és kérdőre vonta. Az asszony ekkor agresszívvá vált: pénzt követelt a sértettől és kilátásba helyezte, hogy megöli, ha nem működik együtt. A szavakat tettek követték, többször megütötte és ellökte a férfit. Végül kénytelen volt beérni két szatyor holmival – tisztálkodószerekkel és akkumulátor-töltővel – távozott. 

A sértett rögtön hívta a rendőröket, akik forró nyomon megkezdték az adatgyűjtést. Közben az idős férfit kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai, kiderült, hogy eltört a csípőcsontja az esésnél. Az egyenruhások segítségére volt a lakásba szerelt biztonsági berendezés, amelynek felvételét visszanézve hamar azonosították a rablót. A nőt ezután elfogták és lefoglalták tőle az ellopott értékeket. Őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki rablás miatt, majd kezdeményezték a letartóztatását is. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

A fotó illusztráció