Halasi sikerek a katasztrófavédelmi versenyen (galéria)
Tűzoltásban, elsősegélynyújtási ismeretekben, veszélyes anyagok felismerésében és gátépítésben is jeleskedni kellett azoknak a diákoknak, akik indultak a katasztrófavédelmi versenyen. A kiskunhalasi tűzoltóságon megrendezett megméretésen két korosztályban, 11 csapat indult, as továbbjutók között két helyi intézmény is van.
Egy gázrobbanás helyszínén kellett sérültek ellátásáról gondoskodni azoknak a csapatoknak, akik neveztek az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyre. Ez csak egy feladat volt azok közül, amelyeket teljesíteni kellett az általános - és középiskolásoknak. Babud Jenő ezredes, a megméretésnek helyet adó Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője érdeklődésünkre elmondta, négy járásból 11 csapat nevezett. Üde színfoltja volt a versenynek a bajmoki (címképünkön) csapat szereplése. Ők egy évvel ezelőtt megfigyelőként voltak városunkban, most viszont vállalták, hogy teljesítik a feladatokat.
Az elméleti tudás mellett fontos volt a gyakorlati ismeret is. A mocsárjárás, a gátépítés, a veszélyes anyagok felismerése, illetve egy sötét helyiségben tárgyak felkutatása adott feladatot a fiataloknak. A verseny anyagát úgy állították össze, hogy komoly jártasságról kellett tanúbizonyságot tennie azoknak, akik jól akartak szerepelni. Az általános iskolák között a Kiskunmmajsai Arany János Általános Iskola győzött, a Szent József Katolikus Általános Iskola volt a második, míg a Tompai Szabó Dénes Általános Iskola végzett a harmadik helyet. A középiskolások között a KSZC Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája volt az első (képünkön), megelőzve a Jánoshalmi FM ASZK Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskola csapatát. A két kategória első két helyezettje továbbjutott a jövő szerdai megyei döntőre.