Hat nappal később tett feljelentést, a tettes hat óra múlva őrizetbe került
Sziréna

Hat nappal később tett feljelentést, a tettes hat óra múlva őrizetbe került

Arra nem tért ki a rendőrség tájékoztatása, hogy miért várt hat napot a feljelentéssel az a károsult, akinek a mélykúti otthonában betörő járt. A közel egy hetes hátrány ellenére a nyomozók hat órán belül előkerítették a gyanúsítottat. 

Az egyik mélykúti ház ablakát betörve jutott az ingatlanba egy ismeretlen elkövető még január 4-én. A betörőt azt sem zavarta, hogy a tulajdonos otthon volt. Értékek után kutatott, majd egy fejlámpát, valamint az alvó sértett mellett lerakott nadrágja zsebéből,  pénzt vitt el. Ezután elhagyta az ingatlant. A sértett a bűncselekmény elkövetése után 6 nappal tett feljelentést- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A késlekedés miatt hátrányból indultak a nyomozók, akik viszont gyorsak, hatékonyak voltak. A széles körű adatgyűjtés után 6 órán belül elfogták a kifosztással gyanúsítható helyi lakost, akinek a letartóztatását kezdeményezték a rendőrök. Az is kiderült, hogy a gyanúsított korábban már járt az ingatlanban.

A fotó illusztráció