Hibázott a sofőr: öt fiatal sérült a balesetben
Sziréna

Hibázott a sofőr: öt fiatal sérült a balesetben

Az Opel mind az öt utasa megsérült abban a balesetben, amely tavaly július 2-án történt Kiskunhalas határában, az 53-as főúton. Az autó egy kanyarban lesodródott az útról, árokba hajtott, felborult és egy fának is nekiütközött. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete a napokban fejezte be a vizsgálatot, amely megállapította a 21 éves kunfehértói sofőr felelősségét. Ő is elismerte, hogy hibázott.

Árokba hajtott és az oldalára borult, majd egy fának is nekiütközött egy Opel tavaly július 2-án éjszaka Kiskunhalas határában, az 53-as főúton.  Egy 21 éves kunfehértói nő ült a volán mögött.  A baleset során az autóvezető, valamint  két 16 éves lány és egy 19 éves fiú könnyebben sérült, míg egy negyedik utas, egy 20 éves férfi súlyos sérülést szenvedett, neki a csigolyája sérült.

Az ügyet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálta. Az eljárás során kiderült, hogy a fiatal, kevés vezetői gyakorlattal rendelkező sofőr nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességét. Kihallgatása során elismerte, hogy hibázott: nem volt rutinja az éjszakai vezetésben, illetve későn észlelte a kanyarívet, ezért nem tudta az autót az úton tartani- olvasható a police.hu köleményében.

Azt is elmondta, hogy az oldalára dőlt járműből először nem tudott kimászni, mert a fa és a kocsi közé szorult a haja, amiből le kellett vágnia egy darabot ahhoz, hogy szabadulni tudjon. A fiatal lányt a közlekedési vizsgálók közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítják. Ügyében a nyomozás befejeződött, ellene vádemelést javasolnak.

Fotó: police.hu