Honvédelmi elismerés a halasi rendőrtiszteknek
Sziréna

Honvédelmi elismerés a halasi rendőrtiszteknek

Dr. Hadar Zoltán őrnagynak, a kiskunhalasi XXVII. Határvadász Bevetési Osztály osztályvezető-helyettesének és Torma Sándor ezredesnek, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálatvezetőjének szolgálati jelet adományozott Simicskó István honvédelmi miniszter. Az elismerést központi ünnepség keretében vehette át a két halasi rendőrtiszt. 

A határvédelmi feladatokban részt vett tizenhét rendőrt, illetve katonát tüntetett ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes. A tárcavezető és a Honvéd Vezérkar Főnök annak alkalmából adta át az elismeréseket, hogy a Magyar Honvédség és a rendőrség két évvel ezelőtt, 2015. szeptember 22-én kezdte meg a Közös Akarat feladat végrehajtását. Simicskó István úgy fogalmazott, a gyors és váratlan feladatoknak sikerült megfelelnie a honvédség és a rendőrség állományának a migrációs válsághelyzetben, helytállásuk pedig minden elismerést megérdemel. Dr. Hadar Zoltán őrnagy, a kiskunhalasi XXVII. Határvadász Bevetési Osztály osztályvezető-helyettese, valamint Torma Sándor ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Területi Besorolású Szervek, Rendészeti Igazgatóság, Határrendészeti Szolgálat szolgálatvezetője szolgálati jelet vehetett át a minisztertől. Az indoklás szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében a Magyar Honvédség és a Rendőrség együttműködése során végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése során végzett kiemelkedő munkája elismeréséül volt az elismertek között a két halasi rendőrtiszt.

Fotó: honvedelem.hu (Rácz Tünde)