Hűvösre került a halasi autófeltörő
Sziréna

Hűvösre került a halasi autófeltörő

Téglával törte be a járművek ablakait, majd  azokból minden mozdíthatót elvitt egy kiskunhalasi férfi májusban. Egy hét leforgása alatt hat autót fosztott ki a gyanúsított, de nem sokáig maradt szabadlábon, a nyomozók adatgyűjtése és a kamerák felvételei  alapján hűvösre került.

Sorban érkeztek a feljelentések májusban járműfeltörésekről a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. Egy hét leforgása alatt fél tucat autónak törte ki valaki az ablaküvegét, majd elvitt mindent, ami a keze ügyébe akadt. Az üveget rendszerint téglával dobta be a tolvaj, zsákmányai között pénztárca, kabát, elektromos cigaretta, GPS, alkohol, akkumulátor, hegesztő, sarokcsiszoló, irattartó és táska szerepelt. Egyik alkalommal egy magasnyomású mosót vitt el az egyik szerszámbolt teraszáról, a kár közel százezer forintra rúgott- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozók sejtették, hogy egyvalaki felelős a bűncselekmények elkövetéséért, majd a beszerzett bizonyítékok – kamerafelvételek, adatgyűjtés – alá is támasztották a gyanújukat. Hamar azonosították a 32 éves helybélit, június 3-án pedig elfogták és őrizetbe vették. A gépkocsifeltörőt gyanúsítottként hallgatták ki a lopások miatt, és kezdeményezték a letartóztatását.

Fotó: police.hu