„Imádkozzunk Norbiért”
Sziréna

„Imádkozzunk Norbiért”

Közös imára kéri az embereket a hétvégén brutálisan megütött 24 éves halasi fiatalember nagymamája. M. Norbert vasárnap hajnalban a kunfehértói diszkóban szórakozott, amikor egymásnak esett két társaság.

 
Üvegek törtek, pofonok csattantak, Norbert pedig az eddigi adatok szerint megpróbálta csitítani a küzdő feleket, ekkor az egyik halasi személy ököllel halántékon ütötte. A fiatalember elesett, barátai ekkor elvitték a küzdőtérről.
 
Az eset hajnali négy óra körül történt, a fejét fájlaló sértettet két lány hozta be a Semmelweis Kórházba, állapota ekkor már válságos volt. Jelenleg a szegedi klinikán ápolják. Nagymamája nyilatkozott a Halas Televízió Híradójának. További részletek este hétkor!
 
Szöveg-fotó: Bakos László