Karácsonykor szúrta le testvérét – most indul a tárgyalás
Sziréna

Karácsonykor szúrta le testvérét – most indul a tárgyalás

Vitával telt 2016 karácsonya az egyik halasi családnál. A kés is előkerült. Végül a vádlott megszúrta saját testvérét. Az országos híradásokba is bekerült ügy tárgyalása a héten indult el. Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete a vád.

A vádirati lényege szerint az 55 éves kiskunhalasi vádlott és családja egy házban, de külön lakrészben lakik a testvérével, az ügy sértettével és annak élettársával. A vádlott és a sértett között - alkoholos állapotukban - rendszeresen vita alakul ki.

2016. december 26-án a vádlott és a sértett is ittas állapotban volt. A sértett átment a vádlott lakrészébe. Közöttük vita alakult ki, melynek során a sértett a vádlott orrát megütötte, minek következtében a vádlott orrán hámhorzsolás keletkezett. Ekkor a vádlott egy 9,5 cm pengehosszúságú, virágmintás nyelű késsel a sértettet a nyakán megszúrta.

A sértett a szúrást követően visszament a saját lakrészébe, majd a közben összegyűlő rokonságból egy nő értesítette a mentőket, akik kórházba szállították a sértettet, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott előzetes letartóztatásban van, vele szemben az ügyészség börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza.

Hozzászólás (0)