Késeléssel fenyegetőzött a halasi rabló
Sziréna

Késeléssel fenyegetőzött a halasi rabló

Mivel különös visszaeső, ezért letöltendő börtönbüntetést kiszabását indítványizta az ügyészség az ellen a halasi férfi ellen, aki késeléssel fenyegetett meg egy nőt, miután ellopta a táskáját. Az eset szeptember 22-én történt, a vádlottat három nappal később fogták el a rendőrök.

Vádat emeltek az ellen a 26 éves halasi férfi ellen, akinek rablás miatt kell majd felelnie a halasi bíróság előtt. Szeptember 22-én L. Sándor céltalanul kerékpározott a városban, amikor meglátott egy biciklis nőt, akinek a kosarában egy táska volt. L. követni kezdte őt és kikapta a táskát, majd megpróbált elmenekülni. A hölgy azonban észrevette a lopást és a tolvaj után eredt. Vissza akarta szerezni saját tulajdonát, ám a tettes megfenyegette, hogy késsel megszurkálja őt. Ennek hatására a sértett jobbnak látta, ha felhagy az üldözéssel. A 26 éves férfi a pénztárcát magához vette, és körülbelül 1000 forinttal elmenekült. A nyomozók három nap múlva fogták el, majd előzetes letartóztatásba került. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint rablás miatt már büntetett, különös visszaeső vádlottal szemben az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta azzal, hogy az okozott kár megtérítésére is kötelezze a bíróság. A tárgyalás a Kiskunhalasi Járásbíróságon lesz.