Késsel fenyegette, kirabolta kiskorú rokonát
Sziréna

Késsel fenyegette, kirabolta kiskorú rokonát

Mindössze háromezer forintot kapott azért a mobiltelefonért egy 27 éves kiskunmajsai férfi, amit késsel fenyegetőzve rabolt el kiskorú rokonától. Az ügyben most emelt vádat a halasi ügyészség.

November 20-án éjszaka tartott hazafelé rokonaival a 27 éves majsai férfi. A nyomozás adatai szerint elhatározta, hogy kiskorú unokatestvérét ráveszi arra, hogy adja zálogba a mobiltelefonját és ő majd  pénzért kábítószert vásárol. Az ötlet annyira nem tetszett a kamasznak, próbált ellenállni, de  férfi elővett a konyhakést, azt a fiatal hasa felé tartva fenyegette. Ezzel egy időben kitépte a rokon kezéből a telefont, majd elszaladt a helyszínről. Még aznap éjjel eladta a készüléket, amiért 3 ezer forintot kapott. A vevő megtudta, hogy honnan származik a telefon és hajnalban vissza is adta tulajdonosának. Ettől függetlenül a 27 éves elkövető nem úszhatja meg a felelősségre vonást. A büntetett előéletű, többszörös és különös visszaeső vádlottat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Az ügyész indítványozta azt is, hogy a bíróság a telefonért kapott 3.000 forintra rendeljen el vagyonelkobzást. A vádlott bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.