Köszönet a halasi tűzoltóknak
Sziréna

Köszönet a halasi tűzoltóknak

Oklevéllel köszönte meg a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskola a halasi tűzoltóknak a segítő együttműködést. Molnár Nándor igazgató személyesen adta át az elismerést Babud Jenő ezredesnek, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjének.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nevelőtestülete a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományának elismerő oklevéllel fejezte ki köszönetét a kiváló együttműködéséért, valamint a tanulók szakmai gyakorlatának végrehajtásában nyújtott segítségéért. Mint megtudtuk, a tanulóok a felkészülés során számos olyan veszélyhelyzeti ismerettel gazdagodnak, melyeket a mindennapi életük során használni tudnak, ezzel is erősítve a magukról és társaikról való gondoskodás képességét és a felelősségteljes gondolkodásukat. Ezt a megszerzett tudást az élet számos területén fel tudják majd használni, függetlenül attól mely pályát, élethivatást választják jövőjüknek. Az oklevelet Molnár Nándor igazgató adta át Babud Jenő ezredesnek.