Közös rendőr, polgárőr szolgálat a halasi éjszakában
Sziréna

Közös rendőr, polgárőr szolgálat a halasi éjszakában

A Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület megalakulása óta azon munkálkodik, hogy segítse a város közbiztonságáért dolgozó szervezetek munkáját. Pénteken éjszaka ismét közös szolgálatot szerveztek a rendőrkapitányság járőreivel. Nem volt eseménymentes a járőrözés, az Alsóvárosban például egy gyanús jármű utasait számoltatták el az egyenruhások.

Ismét közös szolgálatot szervezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesülettel. Utóbbi szervezett kilenc fővel képviseltette magát, ott volt Kuris István László alpolgármester, valamint Hortobágyi Csaba önkormányzati képviselő is, akik tagjai az egyesületnek. Négy polgárőr a rendőrökkel közösen járőrözött, míg a többiek gyalogosan, autókkal járta a város utcáit. 

Nem volt eseménymentes a szolgálat, erről Hurtony Zsolt elnök számolt be. - A Tesco biztonsági őre kért segítséget, mert betért a hipermarketbe egy férfi, aki azt mondta, elvették a sapkáját. Kiderült, hogy a pécsi férfi a barátnőjét látogatta meg a börtönben. Az időközben kiérkező mentők megvizsgálták őt, elsődleges adatok szerint könnyű sérülései voltak, majd rendőri kísérettel kórházba vitték. Éjszaka pedig egy gyanús autót tartóztattak fel, erről egyébként Kuris István László alpolgármester be is számolt a közösségi oldalán - tudtuk meg.

Hurtony Zsolttól megtudtuk azt is, hogy több kerékpárost figyelmeztetni kellett a világítás használatára. Fiatalokkal is beszélgettek a szolgálat során, akik az egyik szórakozóhelyre készültek. Ellenőrizték a Csetényi Élményparkot, valamint a Sóstót, de járták a Kertvárosban is. - Hasznos tapasztalatokat szereztünk ezúttal is. A járőrözéseket folytatjuk, a közeli jövőben a városi rendezvényeken is látunk el szolgálatot. Továbbra is számítunk azokra, akik szabadidejüket feláldozva részt vennének a polgárőrség munkájában - fogalmazott az elnök.

Fotók: Kiskunhalasi Városvédő és Polgárőr Egyesület